Szalay-Bobrovniczky a Magyar Nemzetben magyarázza, miért küldenek el tapasztalt honvédeket a háborús veszélyhelyzet idején
Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőket akar látni az állomány minden szegmensében.
Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőket akar látni az állomány minden szegmensében.
Elküldhetik, aki elmúlt 45 éves, és legalább 25 évet töltött tényleges szolgálati viszonyban. Ez esetben a nyugdíjáig hátralévő időben szolgálati juttatást kap.
Új szabályok tömege jelent meg csütörtök este a Magyar Közlönyben, amelyek jelentős része törvényeket ír felül rendelettel a háborús veszélyhelyzeti felhatalmazásara hivatkozva.
A kormány élt a parlament adta felhatalmazással, miszerint a veszélyhelyzet 30 napon túli kitolását 180 napra kérheti.
A kormány ismét rendelettel módosított törvényt a háborús veszélyre hivatkozva.
A veszélyhelyzetre hivatkozva úgy döntött a kormány, hogy ingyen használatba adja magának néhány napra a tűzijáték helyszíneit.
Minderről éppen akkor döntöttek, amikor Magyarországon hivatalosan háborús veszélyhelyzet van.
Úgy járt a kormány, mint az az ember, aki az utolsó fillérig elkölti a hitelkártyáján lévő pénzt abban bízva, hogy innentől majd törleszt, ám elveszti az állását. A kormány a tavaly meghirdetett 1100 milliárdos kiadáscsökkentéssel nullára hozta ki a választási osztogatást, csakhogy beütött a háború, és elszálltak az energiaárak, ezért nincs fedezete a rezsicsökkentésnek. Most mindenkinek szembejött, hogy annak fenntartása mekkora áldozatot jelent – hangzott el a Fülkében.
Korábban a kormány még arról beszélt, hogy remélik, nem kell bevezetni a veszélyhelyzetet, az események alakulásától tették függővé.
A kormány nemzetközi szóvivője szerint a Covid-veszélyhelyzet alatti rendeleti kormányzás sem lökte autoriter káoszba a kormányt, és a háborús veszélyhelyzet sem fogja. Hozzátette: a parlamentnek továbbra is jóvá kell hagynia a kormány lépéseit.
Az új kormány első intézkedéseként széles, elsősorban szolgáltatóipari és multikból álló körre vetett ki válságadót a háborúra hivatkozva. Orbán Viktor azonban szerda délutáni bejelentésekor nem kényeztette el információkkal hallgatóságát, így még mindig rengeteg kérdés maradt az új adónemmel vagy adónemekkel kapcsolatban.
A tőzsde is rosszul teljesít szerdán, amikor mindenki a kormány újabb bejelentéseit várja.
A ferihegyi tárgyalások mihamarabbi sikerében reménykedik az ipari miniszter, ki kellett adni, hogy hol mennyien haltak meg koronavírusban és egyre kevesebb menekült jön hozzánk Ukrajnából. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Huszonnégy órát sem adott magának és a kormánynak Orbán Viktor arra, hogy bejelentsék az első intézkedéseket, amelyeket az ukrajnai háború miatt szerda nulla órától életbe lépett veszélyhelyzet jegyében meghoznak. A tervek nyilván jó ideje megvannak, már csak a körítés kellett ezek bevezetéséhez. Hogy pontosan mit találtak ki, egyelőre nem tudni, azért megnéztük, mi jöhet szóba. Részben találgattunk, és valószínűleg nem minden tippünk jön be, de abból indultunk ki, hogy az elmúlt tizenkét évben olyat még nem láttunk, amikor Orbán Viktor kormánya valamit ne mert volna meglépni.
Mindkét jogszabály éjfélkor lép hatályba.
A miniszterek eskütétele után jelentette be a döntést Orbán Viktor.